Dolgozatok értékelése
2016/2017-es tanév
Nyelvtan- Mondatfajták
Örömteli volt számomra , hogy az oszály többsége jól elsajátította a mondatfajtákat. Mind a felismerésben, mind a képi mondatalkotásban ügyesen oldották meg a feladatot. Szavakra tagolás is kitűnően ment.
Viszont pontokat veszítettek a sallangos, felszínes munkájukkal.
- Összecsapták, volt aki 20-25 perc alatt kész lett,így a zöme is befejezettnek gondolta a témazárót.
- Ha két utasítás szerepelt egy feladaton belül , egyiket nem végezték el, figyelmen kívül hagyták.
- A felkiáltó mondatok szerkesztése is gondot jelentett, ezt még gyakorolnunk kell.
- Néhány tanuló azért kapott rossz jegyet, mert nincs mondatvégi írásjel, mondatkezdő nagybetű!
- Nehézséget jelentett szöveget mondatokra tagolni. Nem érzékelik a mondat határokat, sokat kell gyakorolnunk!
A sok sok gyakorlás látszik a dolgozaton.
Környezetismeret- Testünk
A Testünk c. témazárót ügyesen megírták a gyerekek. Tavalyi tanulás és a kisebb dolgozatok meghozták az eredményt.
Mindenki tudta az életfeltételeket, pedig ezt nem gyakran ismételtük. Olyak feladatokat tettem be a dolgozatba , amit a mindennapjaikba is hasznosítani tudnak. Így: helyes táplálkozás,egészség megőrzés, betegápolás, sebel ellátása.
Gyorsan kiderült ki csinálta meg a házi feladatot, a 6. pont ilyen volt. Korábban írtam , hogy nem vagy elsumákolják a házit.
Összeségében ügyesek voltak!
"
Elért teljesítmény | Érdemjegy |
100% - 90% | 5 |
89% - 75% | 4 |
74% - 55% | 3 |
54% - 40% | 2 |
39% - | 1 |
Olvasás
A tanulók többsége a Kár,de kár c. verset pontatlanul tanulták meg és mondták fel. Hibának számított: szócsere ,szó,betű kihagyás sorokon belül ;
betű,szótagok plusz vagy mínusz elhagyása szavakon belül; sor kezdő szó efelejtése /megakadás/.
Törekedni kell a pontos megtanulásra és a kifejező felmondásra , szavalásra. Az elkövetkezendő időben a hibátlan felelés esetén lehet ötös osztályzatot kapni.
Megtanulandó versek
November
Dénes György: Őszi harmat
Kányádi Sándor:Három székláb
Környezetismertet
December
Fésús Éva:December, december
Dsia Jenő: Itt van a szép karácsony
Népköltés: Adjék Isten minden jót.....
2015-10-08
Környezetismeret
A legutóbi dolgozatban / tárgyak, anyagok , tulajdonságok, tűz , mesterségek/ kiemelkedő teljesítményt , szinte 100%-ot nyújtott Fülöp Dorina , Adél, Sári. Elismerően szólnék Cselőtei Gergő, Czesznak Dávid, Vida- Szűcs Dávid, Míra, Kukovecz Peti, Boti , Tóth Zalán,Nemes Nóri munkájáról. Büszke vagyok azokra a tanulókra is most csak közepesre teljesítettek. Látszik a sok-sok tanulás! Sajnos elég sokan vannak , akiknek nem sikerült. Javító dolgozatra lehetőség adok!
A környezetismeret egy tanulós tantárgy! Nem elég hallani az órán az anyagot , bizony otthon is át kell venni. Fogalmakat, ismereteket hangosan ki kell mondani, a "szakszavak" megtanulása most már fontossá válik. Nem beszélve arról ,hogy tanulási stílusuk / hogyan sajátítanak egy új anyagot/
most alakul ki. Javaslatom az elsajátításra:
- címről mi jut eszükbe / előkészület,ráhangolódás a tanulásra/
- vázlatot a füzetben átolvasni
- címszavakat, fogalmakat mondatba foglalni, saját szavaival is el tudj mondani
- egy papírra/ ezt eltenni, később ismétlésnél elővenni/ a gondolakat rajzosan lejegyzetelni pl.: égés feltételei: oxigén/orr/, megfelelő hőmérséklet/ hőmérő/, éghető anyag/ többféle dolog/
- összefüggések észrevétele/ kettős nyílallal jelöljük/- ha gondolkodik biztos , hogy könnyebben jegyez meg dolgokat
- a rajzokhoz a megfelelő fogalom hozzárendelése pl. hőmérő rajzhoz a megfelelő hőmérséklet
- a rajzok színesek, ritkásaak legyenek
- mf. feladait újból megoldani
- kérdések alkotása/ 5 kérdés leírása lapra, szülő- gyerek felváltva húz,helyes válasz esetén egy pont- győztes/
A gyerekek megszokják , hogy tanulni kell. Kezdetben nehézkesen megy, későbbiekben rutinná válik.
A memoriterek pontos tanulása látszik milyen fontos!
2015-11-01
Környezetismeret- élettelen környezet témakör
Nehezebb témakörhöz értünk, fizika és kémia is előtérbe került, de életkoruknak megfelelően tanítom ezt a témát. A tankönyv tömör , nehezen érthető, ezért javaslom csak a füzetben leírtakat tanulják meg a gyerekek. Érdemes a tanulás során felnőtt jelenlétében a kísérleteket elvégezni, Ha gyermek magyaráz/használja a szakszavakat/ maradandóbb lesz a tudás. Dolgozat íráskor is könnyebben fel tudja ídézni a tanultakat.
Izgalmas kihívás pl. halmazállapot , oldat, különféle anyagok tulajdonságait bevésni, megtanulni. Képesek rá! A szülő hozzáállása is fontos! Ha a nem tetszését fejezi ki , a tanulás is olyan lesz.
Sok- sok kísérlettel /cipelem be otthonról a "cuccost"/ érdekessé teszem az órát, leegyszerűsített vázlattal megtanulható az anyag.
A mostani dolgozat sokaknak csillagos ötösre, négyesre sikerült. Sajnos ott van a rosszul megírt írásbeli feletek. Nekik lehetőségük van a javításra/ 1.élettelen anyagok jellemzői/ nem mozognak..stb., /2. 3 halmazállapot 3. kristályra mondjon példát/
Ebből a témakörből még egy kis dolgozat várható/dec. 1-je/. Szünet előtt egy témazáró dolgozat.
2015-11-21 Cseh Lajosné