A szülők fokozzák...?
A szülők felerősíthetik a tárggyal kapcsolatos szorongást a gyerekekben, s ezzel hozzájárulhatnak iskolai teljesítményük romlásához.
„Gyakran bele se gondolunk, mennyire meghatározza az iskolai teljesítményt a szülők hozzáállása. Eredményeink alapján azok a szülők, akik hangoztatják, hogy nem szeretik a matematikát vagy idegesek lesznek tőle, hasonló attitűdre ösztönzik csemetéjüket” – fogalmazott Sian Beilock Az Association for Psychological Science sajtóközleményében. A vizsgálat során – melynek eredményeit az Psychological Science című szaklapban ismertették – 438 első és második osztályos kisdiák matematikai teljesítményét vették górcső alá. Szüleiket is megkérdezték arról, hogy szorongást ébreszt-e bennük a tantárgy, és hogy milyen gyakran segítenek a házi feladat megoldásában. Sikerült kimutatni, hogy a matematikai szorongással küszködő szülők gyermekei sokkal kevesebb információt sajátítottak el a tanév alatt, és erősebb volt a szorongásuk, amennyiben szülői segítséget kaptak a házihoz. „Az érintett szülők talán kevésbé hatékonyan magyarázzák el a leckét, nem reagálnak jól az esetleges hibákra, s arra sem, ha a kicsi másképpen akar megoldani egy feladatot” – tette hozzá Susan Levine, a Chicagói Egyetem munkatársa.
Forrás: Mindennapi pszichológia 2015/5. szám