A túlvédett gyerek

Forrás: Mindennapi Pszichológia 2015/4. szám

 

„A kis Mary lement a tengerpartra édesanyjával

-        Mami, játszhatok a homokban?

-        Nem, kislányom, csak összekoszolnád a tiszta ruháidat.

-        Belegázolhatok a vízbe?

-        Nem, vizes leszel és megfázol.

-        Játszhatok a gyerekekkel?

-        Nem. Még majd eltűnsz a tömegben.

-        Mami, vegyél nekem fagylaltot!

-        Nem, megfájdul a torkod tőle.

A kis Mary erre sírva fakadt. Mamája pedig a közelben álló asszonyhoz fordult és így szólt:

-        Uram Isten! Látott már valaha is ilyen neurotikus gyereket?”

Anthony De Mello

 

Utcákon, bevásárlóközpontokban, orvosi váróban – vagy éppen otthoni „sajátélményben” – ki ne látott volna követelőző gyermekét eredménytelenül csitítgató szülőt, pelenkás és cumizó három-négyéveseket, az öltözésnél, étkezésnél, elalvásnál, ház feladatoknál zajló végtelen huzavonákat, kortársközösségben visszahúzódó, önbizalomhiányos vagy feltűnési viszketegségben szenvedő gyermekeket, kamaszokat, esetleg lapunyitási pániktól rettegő bumeráng-fiatalokat. A különböző életkorokban és változatos módokon megnyilvánuló gyermeki viselkedések mögött gyakran ugyanaz a szülői szorongásból, bűntudatból, szerep-bizonytalanságból, szerep-félreértésből, hatalomvágyból adódó túlvédő viselkedés áll.

               A gyermekek testi és lelki védelmének fontosságát természetesen senki sem kérdőjelezheti meg – de ki tudná felelősséggel megmondani, mennyi elegendő a „védelmi viselkedésből”? És ki ak, aki bátran el is merné mondani egy védelmez szülőnek (a szülőoroszlánnak), hogy talán már kissé túlzás az, amit tesz?

A szülő-gyermek kapcsolat minősége és a túlvédés

Máté 35 éves, egyedülálló fiatalember, jelenleg munkanélküli, és ismét a szüleivel él. Nemrég fejezte be hosszúra sikeredett egyetemi tanulmányait, időközben több sikertelen párkapcsolaton és vállalkozáson is túlesett. Nagyratörő álmai szalmalángként lobbannak el, nagyon nehezen kötelezi el magát bármi és bárki mellett, mivel az elkötelezettséget eleve szabadsága veszélyeztetőjének éli meg. Szülei minden segítséget megadnak neki, és a sikertelen próbálkozások romjait is rendszerint ők takarítják el. Máté nem érti egyre dühösebb, kétségbeesettebb szüleit, hiszen úgy gondolja, joga van a próbálkozásokhoz, és ahhoz, hogy idősödő szülei továbbra is támogassák.

 

·        A szülő-gyermek kapcsolat minősége, harmóniája alapvető fontosságú a gyermek fejlődése szempontjából, aki ebben a közegben csodálkozik rá először az emberi világ gazdagságára. Az érzelmek, gondolatok, vágyak, viszonyulások végtelen áradásában fedezi fel a szülői személyiség jelenlétét, s a szülők által tartott lelki tükörben ismeri meg saját bontakozó lényét.

·        Szélsőségesen negatív szülői magatartások esetén ez a folyamat egyértelműen csorbát szenved: a szülői bántás, csúfolás, erőszak, tehát a „szörnyek a tükörben”, vagy a szülő érzelmi elérhetetlensége, sivársága, a „lelki tükör üressége” olyan sérüléseket okoz a gyermeki lélekben, amit gyakran csak a terápia tud helyreállítani.

·        De lehetséges-e túlzottan sokat foglalkozni a gyermekkel, kiszolgálni, segíteni, támogatni – még akkor is, amikor erre neki már nincs szüksége? És vajon a gyerek mit lát ilyenkor a szülő lelki tükrében? Azt, hogy a világ bonyolult, veszélyes vagy érdektelen hely, ahol a szülő mindent megold helyette, ezért nélkülözhetetlen (igaz, néha már terhes) számára – ő pedig jogosult arra, hogy kiszolgálják.

Tudományosan ezt a jelenséget szülői túlvédésnek nevezik, és a túltápláltsághoz hasonlóan (kutatások mélyebb összefüggést is találtak a két jelenség között) inkább a jóléti államokban figyelhető meg. Gyakran beszélnek róla „csendes kórként”, hiszen észrevétlenül, hosszan fejti ki hatását, túlzottan ambíciózus, vagy épp önállótlan, szüleitől függő, a szülő-gyermek kapcsolatba fizikailag és lelkileg belegabalyodott „felnőtt” gyermekeket hagyva maga után.

 

Az „elég jó”védelem

       Az elengedhetetlen szülői védelem a gyermek életkorával minőségileg változik, mennyiségileg csökken, Ide tartozik többek között a csecsemő táplálása, gondozása, a veszélyes tárgyak távol tartása a kisgyermektől, a kamasz baráti körének figyelése, a fiatal felnőtt függetlenedésének segítése is. Rövid távon a szülő úgy védheti meg gyermekét a veszélyektől, ha a környezetét felügyeli (biztonságos otthont hoz létre, jó iskolába járatja stb.) vagy viselkedését kontrollálja (pl. megmondja neki, mit szabad tennie és mit nem, stb.) A gyermek számára fontossá válik a szülő fizikai és lelki közelsége, hogy szükség esetén el is tudja érni – vagyis fontos a kötődés, hogy jó érzelmi kapcsolat alakuljon ki közöttük.

       A szülő hosszú távú védelmi viselkedését a gyermek életre való felkészítése jelenti (megtanítja öltözni, felkészíti az önálló közlekedésre, megmutatja hogyan kell hatékonyan viselkedni társas környezetben, stb.) Hiszen hogyan is védhetnénk meg gyermekünket hatékonyabban, mint azzal, hogy képessé tesszük a nehézségekkel való önálló megküzdésre. Ez viszont elkerülhetetlenül együtt jár a kötődési folyamat ellentétpárjával, a leválási folyamattal, amikor is a gyermek képessé válik a szülőtől való egyre nagyobb fizikai és lelki távolságban is jól boldogulni.

       Optimális védelem szempontjából a szülői mesterség a kötéltáncos mutatványához hasonlítható: folyamatos egyensúlyozás a védelmi és a felkészítő tevékenységek között. Az optimálisan védő szülő fel tudja mérni a környezet állapotát, a gyermek fejlettségét, és ennek megfelelően és ennek megfelelően úgy beállítani a szülői tevékenységeket és a gyermeki terhelés, hogy az a fejlődés szempontjából kedvező legyen. Ebből következik, hogy más védelemre van szükség a nagyvárosban, mint tanyán, másra elit környezetben, mint a nyomornegyedben, ugyanígy az idősebb, fejlettebb gyermek esetén, mint a fiatalabb, fejletlenebb társánál. A szülői nevelést az „elég jó” védelem beállítása teszi igazán összetett feladattá, amiben nem árt a nyitottság, a rugalmasság, a kudarctűrés, a kitartás, a gyermek szükségleteinek és a környezet jellemzőinek viszonylag pontos értelmezése és folyamatos újraértelmezése. De fontos a szülő önismerete is, hogy irreális aggodalmait képes legyen elkülöníteni valódi veszélyek okozta félelemtől. A túlvédő szülő gondolkodás nélkül aggódik, míg az érett szülőszemélyiség megérti, hogy mi okozza a félelmeit, s ennek megfelelően cselekszik:ha belső szorongásról van szó, ezt kezeli, ha veszélyhelyzetről, akkor megvédi a gyermekét, ha pedig bizonytalan a döntésben, segítséget kér.

 

A túlvédő szülő

 

A 6 éves Olivér nem jelzi szükségleteit: nem mondja, hogy éhes, hogy vécéznie kell – láthatóan nem érzi ennek fontosságát, hiszen anyukája minden gondolatát igyekszik kitalálni: az egyébként jó képességű kisfiúnak beköti a cipőfűzőjét, öltözteti, vécézésnél segít neki. Ami még látványosabb: folyamatosa kérdezgeti a szükségleteiről, mintha maga sem hinné el, hogy épp minden rendben van. Legtöbb idejét az köti le, hogy gyermeke után szaladgál, a kívánságait igyekszik teljesíteni, mert fél, hogy kisfia valamiben hiányt szenvedhet. A folyamatos anyai segédlethez szokott kisfiú az óvodában nehezen boldogul: mivel önmagára sem tanult meg rendesen figyelni, sok gondja van a társaihoz és az óvó nénikhez való alkalmazkodásával.         

 

Ha már tudjuk, mit is jelent a védelem, nem állunk messze a szülői túlvédés meghatározásától sem: ilyenkor a szülői aktivitást kívánó védelmi viselkedések indokolatlanul és ismétlődően túlsúlyba kerülnek az inkább gyermeki aktivitást kívánó viselkedésekkel szemben. Az „indokolatlanság” azt jelenti, hogy a gyermek ugyan már képes lenne önállóbb viselkedésre, de a szülő ezt megakadályozza (például a kisgyermek már be tudná kötni a cipőjét egyedül, de a szülő köti be helyette, mert az „egyszerűbb”, „kényelmesebb” – mondvacsinált indokot könnyű találni.) Ugyancsak az „indokolatlansághoz” tartozik, amikor a környezet nem annyira veszélyes, hogy valóban szükség lenne a védelmi viselkedésre, mégis megjelenik (anya elkíséri kiskamasz gyermekét az iskolába, amikor a gyerek is „cikinek” tartja ezt – nehogy baja történjen az úton). Tehát egyetlen ilyen viselkedés még nem jelent feltétlenül szülői túlvédést – erről csak akkor beszélhetünk, ha ezek a mintázatok hosszabb távon (hónapokig, évekig) fennmaradnak.

 

Az ördögi körök kiindulópontja

 

A szülői túlvédés úgy határozható meg, mint a szülő túlzott ráhangolódása a gyermek vélt vagy valós szükségleteire, miközben háttérbe szorul a gyerek ráhangolódása a környezet elvárásaira. A túlvédő – a szükségletekre és veszélyre hiperérzékeny – szülő, túlreagálva a gyermek szükségleteit, az életkoránál éretlenebb szinten rekeszti meg őt. Az éretlenül „behódoló” vagy „lázadó” gyermek persze minduntalan visszaigazolja a szülő félelmeit: „Uramisten, tényleg éretlen…” – ezzel tartósítva a túlzott védelmi reakciót. „Lám-lám, ugye megmondtam, nélkülem képtelen bármilyen önálló tevékenységre, tehát kénytelen vagyok helyette cselekedni.”

 

A szülő hozzájárulása

 

Palkó hatodik osztályos, jó képességei ellenére már félévkor több tárgyból bukásra áll. Otthon elsős kora óta édesanyjával hajlandó csak tanulni. Az anyukának bűntudata van, mert annak idején elsős fia mellett a kistestvér születése miatt nem tudott ott lenni és segíteni a feladataiban. Szerinte ez okozta később a gondokat. Minden erejét megfeszítve irányítja Palkó otthoni feladatmegoldását, és közben hanyagolja kisebb gyermekét és férjét. Ennek ellenére – vagy épp ezért – folyamatosak Palkó és édesanyja közötti viták, nézetletérések. Palkó butának érzi magát és anyját hibáztatja kudarcaiért – az anyja önállótlannak, tehetetlennek látja fiát és rossz anyának tartja önmagát.

 

A szülői túlvédést a folyamatos szülői aggodalmaskodás tartja fenn – ennek hátterében legtöbbször a szülő tapasztalatlansága, a gyermek sérülékenységével szembeni bűntudat (nehezen érkező gyermek, koraszülöttség, súlyos betegség, nehéz élethelyzet), sajt érzelmi hiányállapotai (a szeretethiányban szenvedő szülő számára részegítő lehet a gyermeki ragaszkodás), szegényes intim és társas kapcsolatai, bizonytalan szülői és felnőtt identitása áll. A folyamat fennmaradását erősíti az is, hogy az anya (vagy az apa) többnyire csak a szülői szerepből nyer megerősítést, önbecsülést, nincs más életterület (munka, hobbi, baráti kapcsolatok), ahol érzelmi egyensúlyát visszanyerhetné.

A túlvédett gyermek éretlensége miatt a szülőtől várja a támogatást – a túlvédő szülő pedig gyenge identitása és szűkös társas támogatottsága miatt gyermekétől várja a megerősítést, így kettejük szimbiózisa megerősödik, s a negatív kapcsolat mélységekbe húzó spirálja fennmarad.

 

A túlvédett gyermek

 

       Bori, a 13 éves kiskamasz szülei egyetlen gyermeke. Nincsenek anyagi problémáik, ezért édesanyja mindent megvesz neki, amit csak megkíván. Anya és lánya egymás legjobb barátnői. A lány nem tud beilleszkedni az osztályába, nincsenek barátai, mert szerinte az osztálya ellenséges vele, és a tanárok sem értik meg. Osztályfőnöke szerint visszahúzódó, sértődékeny. Az anya minden erejével próbálja védeni lányát a feltételezett iskolai támadásokkal szemben (például ő próbál barátokat keresni a lányának, elsimítja a feszültségeket a gyerekekkel és a tanárokkal stb.), de láthatóan ezzel egyre távolabb kerülnek a megoldástól. A lány félelmeket, magányt, rosz hangulatot él meg, és manipulációkkal (például ok nélkül panaszkodik rossz közérzetre) próbálja fenntartani az anyai védelem „előnyeit”.

 

       A szülői túlvédés megakadályozza azt, hogy a gyermek képes legyen önállóan és biztonságosan megoldani élethelyzeteit – ez pedig hosszú távon oda vezet, hogy nem tudja a helyzeteket pontosan értelmezni, a saját erejét pontosan felmérni, emellett probléma van a sikeres tervezés és kivitelezés képességével, az empátiával, a szociális intelligenciával, a felelősségérzettel, a reális önismerettel és önbecsüléssel.

       Ezek a gyermeki tulajdonságok a születéstől kezdve folyamatosan fejlődnek, tehát bármely életszakaszban gyengítheti őket a szülői túlvédés – mint ahogy az optimális védelem-felkészítés a megerősödésükhöz járul hozzá. Az ilyen gyermek a valós élethelyzetekben szorong vagy provokatívan viselkedik, mert mindkettő növeli a szülői védelmi fellépés valószínűségét.

       A szülői túlvédés függőséghez, a szülő és gyermeke közötti hatalmi harcokhoz, a kortárs környezetben pedig visszahúzódáshoz, illetve agresszív kitörésekhez vezethet. A túlvédett gyermek az élethelyzeteket nehezen értelmezi, ezért saját lehetőségeit és képességeit alul- vagy túlbecsüli, az iskolában gyakran él át teljesítmény – vagy kapcsolati kudarcokat – a sorozatos sikertelenség pedig tanult tehetetlenséghez, önértékelési zavarhoz, nárcisztikus elhárításokhoz (kudarcaikért másokat hibáztat, a kritika túlzottan érzékenyen érinti, stb.), súlyosabb esetben depresszióhoz vezet.

 

Intő jelek

Néhány intő jel, ami a túlvédés jelenlétét mutathatja:

·        ha a szülő alapérzelme a gyermeke iránti aggodalom (a gyermek láthatóan biztonságban van, a szülő mégis szorong);

·        ha nehezen bízik meg abban, hogy gyermeke képes megbirkózni mindennapi feladataival, úgy érzi, nélküle képtelen boldogulni;

·        ha rendszeresen olyan helyzeteket old meg a gyermek helyett, amit ő már képes lenne önállóan megoldani;

·        ha ódzkodik a fegyelmezéstől, tart a gyermek ellenállásától, kritikáitól, s nagyon érzékenyen érintik a gyermeki visszajelzések;

·        ha nehezen tud időt tölteni a gyermeke nélkül;

·        ha kortárs környezetben a gyermek túlságosan szorongó, visszahúzódó vagy túlzottan agresszív, énközpontú;

·        ha a gyermek otthon manipulálja a szülőt, átveszi a hatalmat, hatalmi harcba kerül a szülővel (huzavonák, játszmák megjelenése például az alvás, evés, otthoni tevékenységek, iskolai feladatmegoldás stb. kapcsán)

·        ha a környezet (szülőtárs, pedagógus stb.) többször jelzi, hogy túlzottnak tartja a szülő védelmi magatartását.

 

 

       Végül fontos még egyszer hangsúlyozni: a szülői túlvédés egy hangolódási probléma a szülő-gyermek kapcsolatban, ami kezelhető, javítható. Megváltoztatásának eredményeként nemcsak a szülő-gyermek viszony válik harmonikusabbá, hanem nagyobb gyermeki önbecsülés és önállóság érhető el.

 

       Dr. Csomortáni D. Zoltán

egyetemi tanársegéd, klinikai szakpszichológus, pár és családterapeuta

ELTE PPK Neveléstudományi Intézet

 

www.mipszi.hu/cikk/150812-tulvedett-gyerek